„Magyarország helyén üres tér tátong majd a térképen, e szavakkal: Itt volt valaha egy ország – de ellopták.” – írta Ady Endre, a korát megelőző látó, akinek figyelmeztetései ma is hátborzongatóan aktuálisak. Bár a jelenlegi rendszer konkrét formáját még ő sem sejthette, a lényegét pontosan megérezte. Aligha hinné el, hogy Felcsúton „akadémiának” nevezett futballklub működik Puskás Ferenc nevével, vagy hogy egy Quaestor-vezér korábban közmunkás volt. Összegyűjtöttük a rendszer legemlékezetesebb mélypontjait, hogy ne felejtsük el: nekünk valóban fontos ez az ország.
Puskás Ferenc öröksége – egy név, amit kisajátítottak
Aki elhiszi, hogy a Puskás Akadémiának bármilyen kapcsolata van Puskás Ferenc szellemiségével, a futballal vagy az oktatással, annak valószínűleg a guillotine-t is wellness-attrakciónak tartják. A legendás név kisajátítása már önmagában is példátlan arcátlanság, de a történet itt még nem ér véget. Orbán Viktor hagyatékfétise és közpénzből felépített „űrkikötője” Felcsúton messze túlszárnyalja a józan ész határait.
Széchenyi István magánvagyonából emelt tudományos akadémiát – Orbán Viktor viszont a mi pénzünkből működtet egy futballbirodalmat a saját falujában. A rendszer soha nem nevelt ki nemzetközileg jegyzett játékost, de a közpénzt annál buzgóbban égeti. 2018 márciusában az „akadémia” nyolc külföldi játékossal lépett pályára – így teljesedett ki a hazugság. Egy csapat, amit az adófizetők tartanak el, hogy túlfizetett légiósok futkározzanak a miniszterelnök kertjében. A Puskás Akadémia ma már legfeljebb egy átlátszó politikai szimbólum – semmi köze sem a hagyományhoz, sem a minőséghez.
A nép hőséből a rendszer ura – Orbán Viktor ellentmondásos átalakulása
A rendszerváltás hőséből, aki egykor a szabadság és haladás hangját képviselte, mára egy központosított hatalom vezetője lett, aki a történelmet, a morált és az emlékezetet is a saját céljaihoz igazítja. Március 15-i beszédei ma már nem nemzeti ünnepi gondolatokat közvetítenek, hanem politikai hadüzenetek. Az egykori farmerkabátos lázadóból egy uniformisba öltöztetett szócső lett, aki bárhol és bárkinek bármit hajlandó mondani, ha az épp a hatalmi gépezetet szolgálja.
2018-ban a miniszterelnök nyíltan kijelentette, hogy aki nem rá szavaz, az idegen érdekeket szolgál. Ez már nem csak kampányretorika, hanem történelmi árulás: a haza fogalmának saját képre formálása. A beszédeiben keveredik a paranoia és az elnyomás nyelvezete, miközben a közönség – a békemenet tömege – mindezt komolyan veszi és eszerint cselekszik. Amikor március 15-e egy pártpropaganda eszközévé válik, akkor az ünnep szelleme végképp elvész.
Szita Károly – a múlt kísértete a jelen színpadán
A Fidesz sokáig építette önmagát antikommunista identitásra, de közben a soraikban egykori besúgók és elkötelezett rendszerhű emberek foglaltak helyet. Közülük az egyik legismertebb Szita Károly, Kaposvár polgármestere, akiről dokumentumok bizonyítják: nem csak kiszolgálta a kommunista rendszert, de még saját családtagjairól is jelentett.
Ma mégis vezető politikus, a városokat összefogó szövetség élén. Mindez nem botrány, nem ok lemondásra – hanem a rendszer normává tette. Mert már nem az elvek tartják össze a hatalmat, hanem a félelem és a saját haszon. Amikor egy politikai közösség már semmit nem hisz – csak a túlélésben és a zsákmányban bízik –, akkor az egész rendszer üres vázként omlik össze. És ha már nem lehet megkülönböztetni, hogy kik az elnyomók és kik a szabadságharcosok, akkor végérvényesen elfeledtük, miért is indultunk el egykor.
Összegzés – a múlt, amit el akarnak felejteni
A rendszer, ami ma működik, nem csak a pénzt, hanem az emlékezetet is kisajátította. Ady Endre már száz éve megfogalmazta azt, amit ma is érzünk: hogy az országunk jövője ködbe vész, ha nem vigyázunk. Ha nem emlékezünk. Ha nem mondjuk ki, hogy ami most történik, az nem természetes, nem rendjén való – és nem maradhat így.
Forrás: 24.hu